A nyelvtanulók nagy százaléka arra panaszkodik, hogy nem nagyon mer a tanult idegen nyelven megszólalni, mert úgy érzi, hogy nincs elég szókincse, nem tudja kifejezni magát, illetve biztos, hogy nyelvtanilag helytelen lesz az, amit mond. Talán egyértelműen kimondható, hogy ennek a hátráltató érzésnek a kialakulásáért a klasszikus rendszerező nyelvórák a felelősek - bár ennek is megvan a maga oka.
Ez annyit jelent, hogy egy nyelv tanulásakor a nyelvórákon pontról pontra át kell venni az egyes nyelvtani jelenségeket, szerkezeteket, és ezek tanulása során irányított szóbeli és írásbeli feladatokat kell végezni. Gondoljunk csak arra, hogy egy szenvedő szerkezet megtanulása mennyi gyakorlást igényel! Míg gördülékenyen elsajátítunk egy nyelvtani szerkezetet, és a „fülünk is megbarátkozik” ennek a szórendjével, illetve logikájával, addig nagyon sok olyan mondatot kell képeznünk, amelyben pont ez a szerkezet szerepel.
De nem csupán a nyelvtani szerkezetek tanulásakor beszélhetünk irányított nyelvtanulásról. A szókincs megalapozása és bővítése úgy lehetséges a legegyszerűbben, ha témák köré rendezzük a tanulási fázisokat. Megtanulunk sok szófordulatot, kifejezést az adott témához, hogy beszélni tudjunk róla. A nyelvórákon persze újra és újra azt várják a nyelvtanulóktól, hogy azokat a szófordulatokat alkalmazza, amelyeket addig tanultak, és itt ezáltal ismét irányított nyelvhasználatról beszélhetünk. (Természetesen ennek kezdő és középhaladó szinten nagy jelentősége van, hiszen kell teremteni egy biztos alapot ahhoz, hogy utána könnyebb legyen bővíteni a tudást.)
És ezek után jön a meglepetés…
A nyelvtanuló kikerül az „életbe”, és hirtelen rádöbben, hogy itt már nincs idő hosszú perceket gondolkodni egy nyelvtani szerkezeten, egy kifejezésen vagy a szórenden, mert nem egy türelmes nyelvtanárral beszélget, hanem egy kommunikációs partnerrel áll szemben. Ahhoz pedig, hogy gördülékeny legyen a beszélgetés, bizony azonnal kell reagálni a kérdésekre, gyorsan kell véleményt nyilvánítani. És igaz, hogy vissza lehet kérdezni, ha valami nem érthető, de többnyire néhány megértett szóból is meg kell érteni azt, hogy mire gondol – nagyjából – a beszélgetőtárs. Itt már nincs lehetőség arra, hogy magyarul megkérdezzünk szavakat, és a nyelvtanár, mint valami két lábon járó szótár megadja a „mankókat”. Igenis szükség van egy kis kreativitásra olyan értelemben, hogy abból fejezzem ki magam, amit már tudok. Ezt nevezzük spontán nyelvhasználatnak.
És lám, sokan nem is gondolnák, de mivel a kényszer nagy úr, ezért végül mégiscsak sikerül megértetniük magukat az anyanyelvi beszélőkkel. Sőt, még dicséretet is kapnak, hiszen mindenki elnéző, és segítőkész, ha az ő anyanyelvén szólal meg valaki. Mi sem mutogatunk ujjal azokra a külföldiekre, akik nagy nehezen megtanultak magyarul, és igaz hogy hibásan, de megértetik magukat velünk.
Szóval mindenkit szeretnénk arra buzdítani, hogy használja bátran a megtanult idegen nyelveket, merjen spontán és kreatív lenni, és a siker nem marad el!
von: Szabó Orsi
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése